fotó-83.JPG

Ayva dolmasi, vagyis töltött birsalma. Ez egy olyan recept, ami ízvilágában több közel keleti országban is megállja a helyét, legyen az Törökország, Irán, Grúzia vagy Azerbajdzsán. Mindig irirgykedve hallgatom, amikor anyukám meséli, hogy a nagymamája vidéki kertjében a birsalmafán mennyi óriás méretű birsalma termett, a gránátalmáról nem is beszélve. Viszont szerencsére a piacon ősszel mindig visszaköszönnek azok a bizonyos gigantikus birsalmák.

Én marhahússal készítettem most, de persze bárányhússal lenne igazán autentikus, vagy akár marha és bárány 1:1 arányú keverékével. A hús fűszerezése só és bors után, fahéj és szegfűbors volt. Pirított fenyőmag helyett, pedig akár durvára tört, sótlan pisztáciával is el tudom képzelni, sőt ki is fogom próbálni! A végeredmény pedig igazán keleties ízhatás volt.

Hozzávalók:

(4 adag)

2 nagy birsalma

1 vöröshagyma felkockázva

1 marék fenyőmag

240 gr darált marhahús

1 teáskanál őrölt fahéj

fél teáskanál őrölt szegfűbors

só, bors

Elkészítés:

Mossuk meg a birsalmákat és dörzsöljük le a szőrt róluk. Tegyük őket sütőpapírral bélelt tepsibe és előmelegített sütőben süssük őket 170 C-on egy-két óráig, amíg puhák nem lesznek. 

Dinszteljük a hagymát olajon, amíg átlátszó nem lesz, majd dobjuk rá a fenyőmagot is, pirítsuk aranyszínűre.

Egy tálban keverjük össze a húst a fűszerekkel, végül adjuk hozzá a hagymát és a fenyőmagokat.

Amikor már kissé kihűltek a birsalmák, vágjuk őket félbe, vegyük ki a magházat és tegyük a helyére a hús tölteléket.

180 C-os sütőben süssük tovább a birsalmákat 30-40 percig.

Szólj hozzá!

545699_267150603405080_1791423482_n.jpg

Október elején Azerbajdzsánban járt az RTL Klub Törzsutas c. műsorának stábja. Szuper videót készítettek az országról és a fővárosról. Ahogy észrevetttem a forgatócsoport remekül érezte magát, le van nyűgözve az országtól és az azeriek kedvességétől és vendégszeretetétől. A műsorvezető, Végh Feri, ezt írta nekem személyes véleményként: "Ez egy fantasztikus ország, nagy jövővel, mérsékelt, emberarcú iszlámmal, csupa szív, vendégszerető emberekkel, varázslatos konyhával és egy lenyűgöző fővárossal. Meggyőződésem, hogy az új Bejrút/Dubai lehet a térségben... (Világias mint Bejrút és ugyanakkor high tech, mint Dubai)".

A videó megtekinthető itt.

További fotók megtekinthtők a Kaukázusról, Bakuról és az azeri gasztronómiáról a Törzsutas Facebook oldalán.

Szólj hozzá!

2012
10. 26.
szuzii

Dushbara

Snapshot 2012-10-25 23-05-32.jpg

A dushbara az egyik legtradicionálisabb azeri leves. Szárított mentával és fokhagymás ecettel ízesítjük közvetlenül tálalás előtt. A receptje kivételesen NoSalty vendégpost-ként jelent meg itt.

Szólj hozzá!

fotó.JPG

Bár ez a saláta nem tartozik a hagyományos azeri ételek közé, mégis a hozzávalói miatt akár az is lehetne. Padlizsán, gránátalma, fahéj, koriander, ezek az ízek teszik autentikussá. Melegen vagy akár hidegen is fogyasztható saláta, aminek a gránátalmaszemek és a koriander ad frissességet. Kevés chilit is tettem bele, de vigyázzunk vele, mert elviheti az egésznek az ízét.

Hozzávalók:

(2 adag)

1 közepes padlizsán

fél gránátalma magjai

2 gerezd fokhagyma

1 kávéskanál chili apróra vágva

1 teáskanál fahéj

1 teáskanál só

1 teáskanál kömény

2 teáskanál méz

2 evőkanál gránátalma szirup

1,5 dl víz

friss koriander vagy petrezselyem a tetejére

Elkészítés:

A padlizsánt felkockázzuk, és 15 percig forraljuk vízben. Olivaolajat hevítünk egy nagy serpenyőben, fokhagymanyomó segítségével belenyomjuk a fokhagymát, majd hozzáadjuk a padlizsánt is. A padlizsánt fűszerezzük és jól összekeverjük. Hozzáadjuk a mézet, gránátalma szirupot, és vizet. Hagyjuk párolni és rotyogni 20 percig. Tálalás előtt keverjük össze a friss gránátalmával és korianderrel.

Szólj hozzá!

Nem olyan régen jöttem haza Szicíliáról, pontosabban Taorminában töltöttem el egy hetet. Lenyűgözött, hogy mennyire gazdag Szícilia természeti adottságokban, melyek rendkívűl kedveznek a mandulának, pisztáciának, mogyorónak és különböző citrus féléknek.

Szicília keleti partján található Bronte, a bronte-i pisztácia a leghíresebb és legfinomabb a világon. Nem csak édességek ízesítésére használják a pisztáciát, hanem tészták, pizzák fűszerezésére, feltétként is. Gyártanak pisztácia pesto-t, mogyoró pesto-t tésztákhoz, salátákhoz, szendvicsekbe, mindenféle édes krémeket, amivel a süteményeket töltik meg. Édességekben, desszertekben nagyon széles a választék Szicílián. Annyi féle különleges marcipán, amennyit csak el lehet képzelni. Torroncini, amely egy nugáthoz hasonló édesség, pisztáciával, mandulával, kandírozott gyümölcsökkel ízesítve. A ricotta is nagyon népszerű alapanyag a tradicionális szicíliai édességekben. Cassata alla siciliana, egy színes marcipánnal bevont, ricottával és kandírozott gyümölcsökkel töltött torta. A Cannoli, egy ricottával töltött ropogós rudacska, szintén kandírozott gyümölcsökkel vagy pisztáciával ízesítve. Szicília déli partján található, Modica városban egy híres csokoládégyár, ahol tonna számra gyártják a jobbnál jobb csokoládékat, mindenféle különleges ízesítéssel. Ugyancsak Szicílián terjedt el az ún. "brioche con gelato", vagyis a briósba/buciba töltött fagylalt, amit ott előszeretettel fogyasztanak akár ebédre is.

A szicíliai úton készült képek megtekinthetők a Bakupest facebook oldalán.

Viszont a mostani recept egy szicíliai ihletésű füge pesto pisztáciával. Pisztácia helyett, lehet használni fenyőmagot vagy mandulát (pirított) is akár. 

fpesto.jpg

Hozzávalók:

(2 adag)

kis marék pisztácia (pörkölt, sótlan)*

6-8 db füge

kis gerezd fokhagyma

15 gramm reszelt parmezán

6-8 levél bazsalikom

olivaolaj

Elkészítés:

A fügéket meghámozzuk és feldaraboljuk. Robotgépben vagy botmixer segítségével a fügéket, a parmezánt, a bazsalikom leveleket, az olivaolajat, a fokhagymát és csipetnyi sót "összedolgozzuk", ha botmixerrel dolgozunk az olivaolajat lassanként adagoljuk hozzá, amíg sűrű, krémes pesto állagú lesz.

Szendvicsekbe, tésztákra, salátákba tökéletes.

*Az Aldiban lehet kapni, sótlan, pörkölt, héjas pisztáciát.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása