912158_10151554724519244_2139772906_n.jpg

Még szeptemberben volt szerencsém részt venni a TV2 Borkultusz c. műsor, Bor és gasztro rovatának forgatásán, ahol Herczeg Ági és Mautner Zsófi lisztmentes csokoládétortát készítettek el. Én személy szerint nem is szeretem a csokitortát, ám ez az egy kivétel. Belül nagyon lágy és krémes ez a torta, további előnyei, hogy nagyon egyszerűen elkészíthető (kezdőknek is ajánlott), hamar elkészül, még a sütési ideje is viszonylag rövid (25 perc), másnapra nem szárad ki,  tökéletes marad az állaga. Vendégségre a legjobb választás, hiszen nagyon könnyen, nagy sikereket lehet vele elérni.

Hozzávalók: 

30dkg étcsoki, feldarabolva (55-65%-os)

15dkg vaj

6 tojás szétválasztva

10dkg cukor

csipet só

10 dkg aszalt meggy

kb 2 evőkanál cukor

1,5-2 dl vörösbor

1 vaníliarúd 

2 dl tejszín (min. 30%-os)

Elkészítés:

Egy lábosban vizet forralunk, a tetejére helyezünk egy hőálló tálat vagy másik lábost, belehelyezzünk a csokit és a vajat és gőz felett felolvasztjuk őket. Habverővel egyneművé keverjük őket.

Mixer segítségével a tojás fehérjét csipet sóval kemény habbá verjük, majd a tojás sárgáját is a cukorral fehéredésig habosra verjük.

A felvert tojás sárgája és cukor keverékébe beleöntjük a felolvasztott csokoládé és vaj keverékét. Végül a tojás fehérjét is óvatosan belekeverjük. Ügyeljünk arra, hogy inkább több részletben keverjük bele a fehérjét és ne törjük össze a habot.

Előmelegített sütőben 180 fokon, 25 percig sütjük a tortát.

Amíg sül a torta, elkészítjük a vörösbor redukciót.  Egy lábasban kezdjük forralni a vörösbort, adjuk hozzá a cukrot, a vaníliarúd kikapart magjait és az aszalt meggyet. Néhány perc alatt el is készül, mikor már a bor jól besziruposodik.

Tálalás előtt mixer segítségével verjünk hozzá tejszínhabot. Fontos, hogy a tejszín min. 30%-os, tehát állati eredetű legyen és minél hidegebb legyen, különben nem lesz belőle hab.

Végül a tejszínhabot a tortára halmozzunk és a tetejére mehet az aszalt meggy.

A torta eredeti receptje: 

http://borkultusz.com/liszt-nelkuli-csokitorta-aszalt-meggyel/

3:18-tól pedig meg is lehet nézni, hogy készül a csokitorta http://tv2.hu/musoraink/borkultusz/117520_tatar_csilla_igazi_inyenc_a_borok_teruleten.html

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása