GF_salata.jpg

Ezután a saláta után úgy érzem, hogy ez az idei nyár eddigi legcsodálatosabb fogása. A brit Good Food-ból van a recept, már régóta kinéztem magamnak és tudtam is, hogy ilyen alapanyagokból csak jó dolog lehet. Mézédes görögdinnye, érett avokádó, friss koriander, tigrisrák. Ennyire jóra viszont nem számítottam! Mindenkinek érdemes kipróbálnia, mert csalódást nem okozhat.

Tipp: a vámház körúti Vásárcsarnokban az alagsorban lévő halashoz minden kedden és pénteken érkezik friss rák

Hozzávalók:

(2 adag)

Öntethez:

1 kis méretű lilahagyma

1 gerezd fokhagyma

1 chili paprika

1 lime kifacsart leve

1 evőkanál rizs- vagy fehérborecet

1 evőkanál porcukor

Salátához:

Görögdinnye

1 érett avokádó

1 kis csokor koriander

200 gr (kb. 12 db tigrisrák)

Elkészítés:

A lilahagymát apróra vágjuk, beletesszük egy tálkába, amiben az öntet el tudja lepni. Ráöntjük a lime levét, az ecetet, a porcukrot, a kimagozott, apróra vágott chili paprikát, belenyomjuk a fokhagymát. Majd hagyjuk legalább 10 percet marinálódni.

A görögdinnyét és az avokádót kockákra vágjuk, a koriandert felaprítjuk, a rákokat kb. 3-4 perc alatt serpenyőben, olajban megsütjük. A hozzávalókat összekeverjük és ráöntjük az öntetet. 

Szólj hozzá!

                           Snapshot 2012-07-28 19-59-27.jpg

Bevallom ezt a salátát ma készítettem és ettem először, de most már biztos, hogy nem utoljára! Akartam hagyni belőle kóstolót másoknak is, de nem sikerült. Az 1990-ben kiadott "Azerbaijan cookery" c. régi családi szakácskönyvünkben találtam, de mikor mutattam a szüleimnek, azt mondták ők ilyenről még csak nem is hallottak... Hiba volt, hogy nem fedeztem fel hamarabb, nagyon egyszerű elkészíteni és isteni íze van. Jelentem, ezennel felvettem a "gyakran készítendő ételek" nevezetű listámra.

u.i.: Ha gránátalma szezon lenne, néhány szem gránátalma magot is tennék bele

Hozzávalók:

(2 adag)

1 közepes cékla (kb. 20 dkg)

2 evőkanál olaj

2 evőkanál gránátalma szirup

1 marék durvára tört dió (kb. 40 gramm)

1 szál újhagyma (csak a fej, zöld nélkül)

5-6 szál koriander

Elkészítés:

A céklát meghámozzuk, nagyobb darabokra vágjuk, kevés vízben megfőzzük. Miután megfőtt, robotgépben esetleg sajtreszelőn, apróra vagy julien-re vágjuk. Ízlés szerint sóval, olajjal ízesítjük, összekeverjük a durvára tört dióval, apróra vágott hagymával, korianderrel és gránátalma sziruppal. Dióbéllel és korianderrel díszitjük.

2 komment

Picture 4.png

Na ez se azeri recept, hanem grúz, viszont szerte a közel keleten fogyasztják, mert annyira finom. Erőteljes benne a fokhagyma, koriander és dió íze, ami így együtt egy kellemes kis kooperáció. Nálunk is családi eseményeken a megterített ünnepi asztalon biztosan mindig találni egy tál lobio-t. Sőt, e szempontból még praktikus is mivel előre elkészíthető, sőt jobb is picit állni hagyni, hogy az ízek összeérjenek.

Hozzávalók:

(2-3 adag)

15 dkg vörös- vagy tarkabab

1 marék dió

1 kis fej lilahagyma

1 gerezd fokhagyma

2-3 szál koriander

olivaolaj

ecet 

Elkészítés:

A babot előző este beáztatjuk, másnap friss vízben puhára főzzük. Ügyeljünk arra, hogy a babszemek ne főjjenek szét, majd öntsük le a babról a vizet. A lilahagymát és a koriandert apróra vágjuk, a fokhagymát fokhagymanyomó segítségével összenyomjuk, a diót durvára törjük, és ezt mind összekeverjük a babbal. Kevés olivaolajjal, egy teáskanál ecettel és sóval ízesítjük. A salátát egy villa segítségével nyomkodjuk át, hogy félig pürés legyen. Karikára vágott hagymával vagy korianderzölddel díszitjük. Lavas-sal, pitával, tortillával stb. vagy magában is lehet fogyasztani.

Szólj hozzá!

Snapshot 2012-07-16 19-51-11.jpg

Ez a saláta nem igazán tartozik a hagyományos népi azeri ételek közé, inkább egy újszerű találmány. Valamennyire az orosz suba salátához lehetne hasonlítani, de nincs benne füstölt hal, helyette van főtt csirke. Rakott is,mint a suba, de van a közepén egy lyuk, ezért karkötő. A legnagyobb különbség pedig akkor is a gránátalma! Tudniillik, hogy Azerbajdzsán nemzeti szimbóluma a gránátalma. Évente több tonnányi terem Kaukázus szerte, gránátalmalevet és szirupot/szószt állítanak elő belőle, melyeket a világ számos pontjára exportálnak is. Azerbajdzsánban a gránátalmaszószt általában halakhoz és kebabhoz fogyasztják, míg Törökországban inkább salátákhoz dresszingnek, különböző húsok marinálásához használják fel. Ha esetleg valaki nem szeret bíbelődni a gránátalma pucolással, egy ismerősöm hívta fel rá a figyelmem, hogy egy egyszerű narancspréselő használatával otthon is bármikor 100%-os gránátalmalé állítható elő.

Hozzávalók:

(kb. 8 adag)

3 közepes méretű főtt répa lereszelve

3 közepes méretű főtt krumpli lereszelve

2 közepes méretű főtt cékla lereszelve

3 főtt tojás apróra vágva

1 marék durvára tört dió

1 közepes méretű, kicsontozott csirkemell

1 gránátalma

1 üveg majonéz vagy fél majonéz - fél tejföl (majonézből ajánlom az Arbat-ban kaphatót)

Elkészítés:

A tál közepére, amin szervírozzuk a salátát, teszünk egy üres poharat fejjel lefelé. E köré építjük fel a salátát.

A csirkemellett enyhén sós vízben megfőzzük, majd apró darabokra tépkedjük. A salátát nem igazán kell sózni a sok majonéz miatt.

A hozzávalókat a következő sorrendben kell "rakosgatni":

1. Krumpli

2. Majonéz (kb. 2 evőkanál)

3. Fél adag cékla

4. Majonéz

5. Répa

6. Majonéz

7. Dió

8. Fél adag csirke

9. Majonéz 

10.Tojás

11. Majonéz

12. Maradék csirke

13. Majonéz

14. Maradék cékla

15. Majonéz

Az utolsó adag majonéz után a poharat óvatosan emeljük ki, a salátát szórjuk meg gránátalma magokkal, majd legalább 1 órát pihentessük a hűtőben, hogy az ízek összeérjenek.

Szólj hozzá!