2012
12. 07.
szuzii

Kuszkusz saláta

602268_10151250850914244_1716204971_n.jpgA kuszkusz saláta ideje nálam általában akkor következik be, amikor nagyon gyorsan kell ebédet készítenem azonnal, vagy akár másnapra előre. Amíg pihen a kuszkusz és megszívja magát folyadékkal, addig a saláta többi hozzávalója is elkészül. A legjobb dolog benne pedig, hogy a hozzávalók variációja végtelen. Ez most épp halloumi sajttal, pisztáciával, almával és gránátalmával turbózott kuszkusz lett.

Hozzávalók:

(1 adag)

75 gr kuszkusz

1 szelet halloumi sajt

kb. negyed kocka bio zöldségleves kocka (Alnatura - dm)

15 dkg durvára tört pisztácia

1-2 szál újhagyma felkarikázva

fél alma kockákra vágva

egy kisebb méretű gránátalma magjai

Az öntethez:

2 evőkanál narancslé

1 evőkanál gránátalmalé

olivaolaj

citromlé

bors

ecet

 

Elkészítés:


A kuszkusz mennyiségéhez képest máfélszeres mennyiségű vizet forraljunk egy lábasban, tegyük bele a leveskockát is, majd mikor már lobog a víz, öntsük bele a kuszkuszt, vegyük le a tűzről, és fedő alatt pihentessük 10 percig. 

A halloumi sajtot vágjuk kis kockákra, és serpenyőben, forró olajon pirítsuk meg, majd papírtörölközőn csepegtessük le.

Az öntet hozzávalóit keverjük össze, ízlés szerint ízesítsük sóval, borssal, ecettel. A saláta összes hozzávalóját keverjük össze, majd öntsük rá az öntetet is. Tálalás előtt néhány percet pihentessük, hogy összeérjenek az ízek.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://bakupest.blog.hu/api/trackback/id/tr44950942

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.